Az IKE Karaván április 20-án, szombaton 3 órától Magyarbikalra érkezik. Szeretettel várjuk az egyházmegye ifjúsági csoportjait Bikalra! Üdvözlettel! Szabó Mihály lelkipásztor
Húsvét Kalotaszegen
Írta: Szabó Mihály
2013. április 04. csütörtök, 10:02
Kalotaszentkirály-Zentelkén a kisgyerekek és a templom kórusa a kereszténység legnagyobb ünnepére készül. Lukács Endre tiszteletes interaktív módon vezeti be a legkisebbeket a Húsvét titkába, énekkel, játékkal, tematikus kézimunkával. A kórus hetek óta próbál azért, hogy ünnepélyesebbé tegye az istentiszteletet. Számukra az énekkarban való részvétel a közösséghez tartozást jelenti. A nagyszombati adásban a gyöngyöstojás készítésének titkaiba is bevezetjük nézőinket. Az adás meghívottja Lukács Endre, Kalotaszentkirály-Zentelki református lelkipásztor. Szerkesztő: Márkus Etelka
Világok határán: számítógépes bibliaóra és elektromos gitár
Írta: Szabó Mihály
2013. március 27. szerda, 10:38
Generációkat ível át munkájával a magyarbikali lelkipásztor
Aki hétköznap végigsétál Magyarbikalon, a „Papék” néven ismert utcán, annak különös hangok ütik meg a fülét, amint a parókia közelébe ér. A koncerteket megelőző hangolások művészi zűrzavarára emlékeztető hangok szűrődnek ki a papi lakból minden kedden és szerdán, a kora délutáni órákban. Nem csoda, hiszen időbe telik, amíg Szabó Mihály református lelkipásztor harminc hangszert behangol, mire végre elkezdődhet a zeneóra.